H.C.A. - A műsorváltozás jogát fenntartjuk

Hollywood Hírügynökség, criminal!AU, novella, nyomokban slasht tartalmazhat - de kérlek ne fussatok el.

Történetünk két nem annyira piti bűnöző (Gergő és Imre) nem annyira piti tárgyat képező lopását követi figyelemmel. Ármány és téboly, kétség és gyilkosság, agresszív telefon beszélgetések és mélyen szántó filozófiai gondolatmenetek - minden, mit adhat nektek ez a sztori, és még sokkal kevesebb.

Magyarázhatnám nektek oldalakon át, mi okozta ennek a létrejöttét, de akkor még azt a kis kedvetek is elvenném az olvasástól, meg nem kell megmondani, úgy is tudom hogy senkit se érdekelne csak átugranátok. Hogy miért bűnügyi AU? Mert jó poénnak tartottam áttenni ilyen kontextusba a Hollywood Hírügynökséget. Hogy miért van benne (amúgy nagyon minimális, alig jelzett, családbarát) real person ship? Mert meg kellett mutatnom, hogy lehet ezt jól is, oké? Oké.
Ja és belekevertem egy másik magyar youtube csatornát is. De nem magyarázkodok tovább, arra itt van helyettem ez a tizenhárom oldalas novella, have fun and be careful guys.
(Az angol dumák minden tőlem telhető formában magyarítva vannak a történet alján)

A műsorváltozás jogát fenntartjuk

- Come out with your hands up. Put your weapons down. You are surrounded.¹

×××

Zseblámpafényben óriásra nőtt árnyékuk vetül az avarra. Az egyik csuklyás alak kapkod, a másik higgadtan ideges. Gergő elhajítja az ágat a bokrok közé. Nincsenek lábnyomok. Kesztyű a kézen, nem lesznek ujjlenyomatok. A szemtanú Imre lába előtt hever, két sebből vérzik. Csak Greg képes szelíden felmordulni:

- Segíts ásni.

Kicsit még mindig ingerült. Az ásó a földbe hatol, a felázott föld szaga vegyül a friss halál negédes vörös illatával. Sár és vér, vér és sár, a test épp, hogy kihűlt, még nincsen hullaszag. Mélyül a gödör és nő a földkupac. Imre szótlan, Imre erős, Imre retteg. Némán rakodja a földet, Gergő rásandít, látja, a marka nyelet szorítva reszket. A félhomályban is megcsillan a vér a fekete pulóveren.

Legjobb lesz elégetni őket, jegyzet önmagának.

A tag holtsápadt, ahogy egy holtnak illik, a vér fekete csíkokban száradt az arcára. A testet a gödörbe hajítják, megvan talán három méter mély is, utána dobja a tag napszemüvegét.

Gergő lélekben jót röhög a föld egyengetése közben. Még nem hallott a Hollywood felirat tövében elhantolt hulláról.

A dombon lefelé baktatva is csak a távoli főút forgalma hallható.

×××

- Ne haragudj.

- Szabadulj meg attól.

Gyújtásba teszi a kocsit – bérelt, főnök állja, legalább ezt nem kell benzinnel fellocsolni – és kifarol vele. Sokáig le sem veszi a szemét az útról, de túl nagyra feszül a csend. Iminek észrevenni sincs ideje a rávillanó barna szempárt, mikor ismét rászólnak:

- Mondtam, vedd már le azt a szart.

- H…hogy?

Nem kellett volna hozni, így is rizikós lesz a melót befejezni. És ha a ravasz másik irányba sül el… Ha nem csavarja ki a csávó kezéből a stukkerét… ha lassú. Gergő kiszakad a fojtogató gondolatokból egy igenis eleven, lélegző Imi hallatán. A társa kérdése aligha hangosabb a motorzúgás mellett süvítő szélnél.

Szép, még mindig sokkos. A kormányra markol.

Csillapodj, Szirmai.

- Véres. – Veti oda végül. – Ráfröccsenhetett lövéskor. Jó lenne, ha nem találnák meg.

Végre eljut az agyáig és leveti a felsőt. Hogyha Imié olyan lett, az övé sem lehet különb, pláne, ha ő fogta le a csáveszt miután rájuk rontott. Laza a forgalom, megengedi magának, hogy kicsit félrenézzen. Megtört jégkék szemek világítanak rászegeződve. Nyugtatnia kéne, igaz?

Megelőzik.

- Ne haragudj – ismétli rekedten.

Szeme megint a pályán.

- Mér’ tenném.

- Elszúrtam a behatolásunkat. Helytelenül jártam el.

Akaratlan is kineveti; a kacaja szárazan cseng a fülében.

- Imrém, a mi szakmánkban nincs helytelen eljárás. Hacker koponyaként több sütnivalót vártam tőled. Meg aztán… - Városba értek, lassíts. Sikátor vagy parkoló?, világvárosban ő is most dolgozik így először. – Első terepes munkaként így se csináltad rosszul. Persze, sajnálom, hogy kárba ment a rendszerük feltörése, mert erősíteni fogják, de –

- Megöltem egy embert, Greg!

Imre kétségbeesett hangja pillanatokkal később is visszahangzik az autó belterében. Gergő mélyet szív a fenyőillatos levegőből. Nem lenne okos kiabálni.

- Mi öltük meg – javítja ki hallgatag, és ez nem puszta szépítés. Egy lövés a gyomorba, egy a halántékon át. Az ő lövése kegyelem volt, megkímélte a lassú kínok közti kimúlástól a nyomorultat. A hotel parkolója lesz az, dönti el közben és letér. – Fogd a pulcsid, van papírzacskó a kesztyűtartóban. A tetőn majd elintézem – s ezt követőn lehámozza a saját felsőjét is.

Los Angelesben pólóban is kellemes az éjjel.

- Hideg vízzel is kimoshatjuk – de úgy tesz, ahogy mondták.

Greg csak fintorog és leállítja a motort.

- Kösz, de kösz nem. Nem kockáztatok. És erről szót se többet a szobáig.

Egy szó sincs a szobáig, leszámítva az odavakkantott bejelentkezést.

A liftben mostanság ismételten játszanak zenét. Gergő arra tippelne R’n’B, Imi a combján dobolja a ritmust, ütés ütés szünet ütés. Láthatatlan bináris kód pergedezik ujjai nyomán.

A szobájuk kellemes középosztálybeli az ötödik szinten, egy ágyas. LA zsúfoltságához mérten egész elhagyatott környéken állt a szálló.

Gergő leakasztja a bilétát a kilincsről (nem kérnek takarítást), és kezdi érezni, az agya tisztul. Magukra zárja az ajtót és célba veszi a mini hűtőt; cukor. Cukor kell, kántálja az agya ahogy feltépi az ajtaját. Elégedetten nyög fel az első kanál mogyoróvaj után, ez hiányzott, a mogyoró és a méz krémes keveréke, képes lenne befalni egy fél üveggel, ha nem több.

Egy ismerős lépteken neszelő szellemalak sétál el a fürdő elé.

- Lezuhanyozok.

Elszégyellhetné magát Greg a habzsolásban, de mit tegyen. Idővel a sokk lemállik és ő is megérti, náluk nincs kegyelem.

Megnyitja a hideget és hagyja, hadd hűljön le minden egyes porcikája. A vér nem válik vízzé és Imre érzi, az erei megfeszülnek a bőre alatt, vibrál a szeme láztól, a színek nem hűek önmagukhoz. Csorognak a cseppek az állán, vérfoltos a tenyere, el fogja használni az összes szappant; vörös a tenyere. Le kell állnia. Le kell állnia vagy egy réteget ledörzsöl a kezéről. Rózsavörös a tenyere, a víz továbbra is jéghideg, a bőre ugyanúgy felhevült.

Kristálytiszta víz csörög le a lefolyón.

Bíborlik a bőre miképp dörgöli az arcát, egy cseppet se hagy magán. A tükörképét bámulva elmélázik; minden gyilkos ilyen unottan pislog-e vissza önön magára. Pisztolyt formálva az ujjaiból célkeresztbe tűzi tükörképe homlokát. Csettint a nyelvével, ki van biztosítva.

- Puff. – A fegyver elsül, képzeletében füstöl is. A tükörképe riadtan néz vissza rá, de sértetlen. 

Ha a halál ilyen tárgyias, miért viseli meg az elkövetőt.

Derengő homály uralkodik a szobán, a város fényeit képtelenség volna teljesen kiszűrni. Imi ahogy belép, megrezzen, aztán szégyenérzet tölti el, amiért megrémítette egy ablakon ki-bejáró függöny. Szeme ezt követve az ágy melletti laptop táskára siklik. Hasznossá akarja tenni magát.

×××

- Felfogtam, OKÉ?

A tűz talán túlzás volt. De kétséget kizárón szükséges.

Ropog és szikrázik, hamvasan omlik össze a szétporladt ruhaanyag. A nedves textil és a benzin égő illata nem ismeretlen számára. Lévén, sok éves munkagyakorlat. Bár belevághatná a lángokba azt a kurva telefont is.

Fel-alá járkál a tetőn, a látkép kietlen, egyedül néhány ott lebzselő madarat riasztott el eddig a hirtelen dühkitöréseivel. Heh. Ennyit a nyugodalomról.

- Minket kértél fel erre, nem!? Dehogynem. Úgy oldjuk meg a melót, amiképp tudjuk… járulékos veszteség mindössze… Nem érdekel, hogy nem volt bekalkulálva, tudod mi nem volt bekalkulálva, hogy Engem dobsz fel mentőkártyaként erre az ügyre. Már rég Koreában kellene lennem rendet tenni a maffiahálózatban ami félév alatt elkorcsult de én mégis bevállaltam ezt, ne is akard rám sózni a felelősséget. Te voltál képes beinvitálni az Imrét a kiküldetésre, te buzdítottad, „Ó, a művészúr majd remekül megállja a helyét”. Bullshit! Hagyhattuk volna, dolgozni a háttérben ahogy eddig is csinálta, már úgy is piszok sokat besegített korábbi munkákba.

A főnöknek nem szokása a felelősség vállalás, itt szakad el a cérna Gregnél.

- … MAJDNEM MEGHALT MIATTAD, TE FAROK.

Így nem beszélünk, mit nem képzelsz, vissza a stílussal, de nem veszi fel; csak csavarja kifele a szavait a nyakcsigolyájuknál fogva.

-… Nem mondtam, hogy küld haza. Végigcsináljuk, ha már itt vagyunk és megszerezzük a papírokat. Csak, adj pár napot… Francot, komolyan beszélek. Kettőt vagy hármat, nem mehetünk vissza rögtön másnap. – Végre, enged a hangja és beleegyezik. Gergő oldalra pillant. A betörésre alkalmas lopakodós garbója lelkesen serceg a lába előtt. – Mondjuk ami azt illeti, lehet kéne pár új gönc is. Aham, természetes. Rendben.

A vonal megszakad és bámul üresen a táncoló lángokon túlra. Lezuttyan guggolásba és morogva piszkálja a tüzet - egy darabig nem is tesz mást, csupán mantrázza a baszdmegeket. Nem lehet több majdnem, nem és kész.

Mikor végre elégnek, a betonon szanaszét tapossa, rugdossa a porzó törmeléket.

×××

- Alright – nyikkantja az ablak, s egyszeriben egy Greg dugja be a fejét rajta. Csúszik ez az istenverte tűzlétra.

Puhán éri a padlót, a deszkás rutin köszön vissza a könnyed mozdulatban mikor ismét benn áll a maguk kis lakosztályában.

– Hát te meg mit csinálsz, Imrém?

Taratatatam, dalolja a klaviatúra.

- Ellenőriztem, a tűzfalukat. Már ami maradt belőle persze. Most a biztonsági szerverbe lépek be – szünet. Megernyed a válla és egy sóhaj szalad ki a száján. – Aaaa, de jó. A kamerák azóta is a kilenc órai utcát veszik – hiába pityeg a tálca sarkában hajnali 02:03.

Tehát nem lett rögzítve, ahogy Gergőre támad a Black Hound egy embere, megfosztva a társát a fegyverétől.

A tagjuk egy hiánya persze nem fog jelenteni nekik semmit. Majd küldenek többet. Ez a gond a Black Hounddal. Gyenge a biztonságuk, de átkozott sokan vannak és feltűnésmentesek.

- Az fasza.

- Az… - Még pár karakter. Meg is van. A legtöbb hacker szereti ott hagyni a keze nyomát. Imi egy szimbólumokból épített galambbal üzeni: Itt jártunk.

Ernyedten kattan a lezárt laptop. Füstös szag csapja meg az orrát; a matrac megsüllyed, ahogyan Greg ránehezedik. Imi fel se szusszan még, apró kuncogás surran el, és már köré is fonódik a másik ölelése. Hogy milyen érzés. Elmondani nem lehet, ahogyan közel vonja és ő mellkasának dönti a hátát. Nyugtató melegség önti el belülről. Mintha eddig nem is lélegzett volna. Mintha eddig egy többtonnás víztömeg nyomta volna lejjebb, és összébb. Azonban most. Most nem érez pánikot. Mi az a stressz?

A kétségek szétszéledtek. Szíve szaporán verdes és élettel telten, a gyomra finoman rezzen, a hasán nyugvó karokban az erek izgatagok, íratlan dalra zakatolnak előre, reményt keresően áramolnak végig a testen és jutnak el egy pontba. Tán bele is szédül valamelyest az agyába tódult endorfinba; feje a vállán pihen.

Egymásba ölelkezvén, így töltődnek másodpercnyi időkre.

- Büdös vagy… - karcol a csendbe Imi suttogása. Greg felhorkan, hogy kit zavar. Őt, például. – Menj el fürödni, hm?

Unszoló motyogás csiklandozza a vállát:

- Imi-Imi-Imi – akár egy álmos kisgyerek, húzza inkább közelebb. Nyaka bőrén borostaszálak járnak nyegle táncot. Érzékeny pontja ez, szíve is megugrik mikor puha ajkak súrolják tompán a hajlatát. Ejnye no. Ez zsarolás.

- Hiába bújsz, füstölt sajt szagod van változatlanul. – Nógatón megböki a szőke üstököt homlokával. Amaz csak felnéz erre, hitetlen borostyánbarna tekintet, amit ráncolt szemöldök kísér.

- Az Isten áldaná meg a finnyás orrodat, Imrém.

- Mit szépítsek? És amúgy is. Szerettem volna elrakni a gépet mielőtt te jössz, és rátelepszel az ágyra.

- Hát telepesnek tűnök tán?

- Te sváb.

- Ez övön aluli volt.

- Igazán?

Imi nevet, Gergő nem, és a gyomrába ismét beredőzik a fantomfélelem, amire oka nincs, mindössze megjelent. Szembefordulnak. Megint rájuk simul a csendesség, az a fáradtfajta. Elnyúltan nézi. Egyebet nem tesz. Hálás az áhítat a szemében, amiért a másikat a karjaiban, élve látja.  Hozzáhajol:

- Örülök, hogy itt vagy. – Ami egy hazugság konkrétan véve, képletesen érti, de a lényeget, azt közölte.

Valahára a mosdófülkébe indul és Imre még akkor is érzi a mogyoróvaj sós és mézes ízét, amikor a szavai kontrollálatlanul buknak Gergő után (ő a küszöbön áll, a mozdulatba fagy).

- Nem ez volt az első alkalom – a kérdés kijelentés, szilárd magabiztossággal feszül meg a levegőben és szorul Gergő torka köré. Gyöngén biccent, a hurok szertefoszlik.

- Nem.

Imit túlzás lenne, ha azt állítaná, meglepte a felelet. Tudta ő ezt már anélkül, hogy valaha beavatta volna a H.C.A.-s ügyködései ezen oldalába. A tény valóssága volt szokatlan az adott pillanatban.

Most még idegen súlyként nehezedik rá, lehet napok múlva már meg is békél vele, és ki tudja.  Majd egy nap ülnek egy kávézóban az ügynökség tagokkal: Egyszer megöltem egy embert, dobnák fel a témát. Ja, én is. Tök jó, alapíthatnánk egy klubbot vagy valami, kötögessünk. Öltögethetnénk, ölögetés után…

Fáradt vagy Imre, pakold inkább azt a táskát.

×××

A füle alatt Gergő szívverése egyenletes ütemben lüktet. Úgy van Imire rácsavarodva lába-karja, mintha az élete múlna az eleresztésén – és ki állította az ellenkezőjét.

Egy ember, bárki is volt éltében – abban a kevésben -, azért hever több lábbal a föld alá ásva, hogy ő ma éjjel is hallhassa dobogni a másik mellkasát.

Akkor este Imre végtelenül önzőnek tartja magát.

×××

- Drop the gun, sir!²

Bang.

Attól még valakinek megcsúszhat az ujja.

×××

Imre jól játszik, ügyesen adja az aranyosan értetlent, Greg meg is feledkezik pár milliszekundumra arról, hogy éppen szerepben vannak.

Az angolja szép, bár kihallja az otthoni brittes képzést, de nem gond, most pont nem ez számít. A tag beveszi, miért ne venné. Ő karizmatikus ő meg Imi. Az Imre drága.

Hát persze, hogy mosolyog a csávó.

Hát persze, hogy egyből megpuhul.

Ők csupán leltárazni jöttek. Nézze meg nyugodtan, biztos értesítették már mobilon. Úgy van, befutott az az SMS, miért ne tette volna, Imi dekódolta a számát és alig pár kattintásba került Gregnek megüzenni a programváltozást a vezetőség nevében.

Rutin ellenőrzés, közeleg az újabb kiállításhoz való átrendezés, apró elnézett formaságok, van ez így.

Most nem ő beszél, csak szemüvegben állja a napfényt. Négyre gurultak be kocsival (ez már egy másik). Egy órájuk még van is zárásig.

Röpke három nap lett a két nap időkérésből, rekonstruálták magukat az első elbaszott kísérletből. Betörés helyett megegyeztek, hatásosabb a beépülés. A főnök futára is tiszteletét tette ez idő alatt néhány új ruhaféle átadása végett.

Iminek most zajlik a második tereptesztje, túl jól is megy neki - maga se érti, mit várt. Színésztehetséget rejtegetni kijelzők áldásos takarásában, ezen szempontból aljas önzés volna a részéről, de kit érdekelnek jelenleg az érvei. A partner bravúrosan szerepel. A pultos gyerek kedélyes vihogásokat gurgat, néha a fekete hajába túr, rokonszenves neki a leltári papírokat kérő kékszemű fiatalember. Félreértés történt, későn szóltak – hangzik el újból.

- Shit happens though³ – von vállat szánakozva a recepciós srác és Imi egyetért. Mindenki lehet figyelmetlen, nemde bár. Kijáró jussaként veszi át a kulcsokat és a mágneskártyát.

- Thanks, man. Hope I see ya soon, have a nice day! Oi, and careful with that cup on the corner.⁴

Imi az oldalán, és kinn is vannak az épületből, Gergő üstökén táncolnak a délutáni napsugarak  ahogyan felé biccent.

- You’re too kind, pal.⁵

- Ajj már – pimasz mosoly a hangjában, és átpasszolja a kulcsokat. Csilingelnek, Greg röptében elkapja marokra a csomót. – Tök jó fej srác.

Greg mindössze fintorog. A raktártér két tömbbel arrébb van, amíg Imi a mágneskártyával bíbelődik, ő felvonja fél szemöldökét:

- Tök jó fej srác, hah?

×××

Kicsit képen törli a csalódás, mikor nem egy 51-es Körzetre hajazó hangár fogadta a Paramount Studio raktáraként, az álomgyár kellékeivel teletömött deszkadobozokkal megpakolva.

Nem, ez a hely kisebb és zsúfoltabb. Még Harrison Ford sincs elrejtve valahol de ó, hát csak nem?

Egy Spielberg szektor, fóliában hever az ikonikus régész ostora a szemben lévő polcon. E.T. hiába mutogat fénylőre lakkozott gyűrött ujjával – nem az amit keresnek. Valami meglapulva csipog.

Dologra, és úriemberi barbársággal esnek neki a modernkor műkincseinek.

- Gyé, volt Monroe kiállítás is – robban be a kotorászás alapzajába Imi, valahol két sorral mögötte lehet. – Hmpf, Kennedyről bezzeg nincs karton figurájuk.

- Talán egyszerűbb lenne – itt a mondat félbeszakad egy, majdnem az arcába zuhanó roxforti meghívó lavinának köszönhetően – az élet, ha tudnánk is, hogy mutat, amit keresnünk kell.

- Nos, bent azt mondták, „pofás szürke dosszié, cikornyás betűkkel”.

- Hát ez fenemód kreatív. Na, nem mintha nem illene a szerzőjéhez.

- Igen, ezt az irodában is megjegyezted.

- Valóban?

- Épp így.

Még mindig közép jó a humorom, konstatálja gondolatban. Greg eltántorodik a kijelölt szekrényétől, áll a plafont verő vasoszlopos polcfolyosók között és pörgeti a fogaskerekeit kisterpeszben: ha élet-halál kérdését rejtő mappa lennék, hová bújnék?

- …Megvan.

Már-már eltűnni látszott a kartondobozokból köré épült labirintusban. Imre kirakodta mindegyiket, (a leltári adatokkal szarra se mentek) feltúrta, átásta, szakállát tépve rendszerezte és most azt hitte felordít, valahogy mégis sikerült suttogni helyette. Kettéváltak ez idő alatt, de Gergő most mellé verekszi magát a káoszon keresztül, és a bizonyosság kedvéért kérnie sem kellett, Imi nevetve remegi a szavakat újból:

- Megvan!

Sercegnek a lapok, néhány nyomtatvány, többszörös táblázat és személyes következetések, szemei bőszen falják a sorokat, lapoz-lapoz-lapoz. Betűről-betűre rögzülnek az adatok, kizár mindent.

Beállt transz.

- Úristen. Tudom, mi ez. Gergő, ez – elkuncogja a mondat végét, a tudás ereje a kezében kétségbeejtően hihetetlen. Kész terv íródik az agyában.

Nevet vagy sír.

Kacag, bizonyosodik meg Gergő, a kacaj viszont egyszeriben abbamarad, mert azt keresztbehasítja egy fenyegető sípszó. Egy momentum erejéig a fülükben is mindössze a géphang füttyszava verdes. Örömre nincs idő, az eufória porként lepereg:

- Mi az Isten… - Az óvatosság hasztalan már, Gergő tépi a kartont, a sípolás bömböl és szaggatja a dobhártyát, éles hangjában a káröröm frekventál.

– Ó basszameg. – Megvan a mocsok. Egy kurva mikro lehallgató.

(- Nem nem nem nem)

– Ez a Black Hound. Mégis megelőztek. FUCK! – hiszen már mindegy, miért ne üvöltsön, üvölt formázatlanul, érthetetlen hangokat, szilánkok maradnak csak a szerkezetből talpa alatt.

- Nem nem nem nem-

Zavarodott tudata ködként tágul Imi szemei elé, a kudarc és a düh füstje homályosítja el az elméjét, messze zúg a Gergő hangja:

- Ne csak állj, gyere!

Gyere már.

Kézen ragadja. Dobozok félrekúrva az útból, ne csak rohanj, gondolkodj is cseszd meg. Hányan lehetnek? Itt vannak egyáltalán vagy csak kiment a riasztás? A hangár több szintes, ha talán felmennek.

És ha ők is fenn lesznek?

- Nem hiszem el! Ez lehetetlen, folyamatosan figyelve voltak, képtelenség nem fogadom el!

- Imre könyörgöm, csak gyere – a mondat vége kifullad, Greg majdnem frontálisan ütközik az ajtóval. Nem érnek rá erre, pisztoly az övön, a francba is, ne legyenek túlerőben. Matat. – Hol vannak a kulcsok?

Adrenalintól megsüketülten gesztikulál, rá se hederít, Gergő maga a kétség, Imre csapong:

- Ennyire vagyunk a munka befejezésétől Greg, nem futamodhatunk meg most!

- Ki kellett volna maradnod az egészből!

- Nem hagyom elbaszni az utolsó bizonyítási lehetőségem.

Nem érti. Rábámul de nem érti a szemeit. A kulcs viszont végre, nála, a zárban, fel a tetőre. Vagy.

- …Ne.

A hajába tép, ez nem lehet, talpak dobbannak kanyarokkal feljebb és kiabálástól rezegnek a betonfalak. Ezek parancs alapján jönnek utánuk bassza meg.

Érzi a szorítást a bőrén, kézen fogják, hófehérek kézfején az ujjbegyek, érzi, hogy mindkettőjükbe begyűrűzik a félelem.

Most Imre vezet. Hátraarcban, még talán a parkolóba idő előtt kiérnek. Nem nagy táv, nem lifteznek, lépcsőn rohannak,  még meglesznek, kinn lesznek, kocsiba vágódnak és kihajtanak az első reptérig ahol vannak ügynökségi emberek.

A fordulóban épp nem vágódik el, sikolt a cipő talpa a csempe járólapon. Ha feljutottak egy gépre onnan már rendben vannak; viszik a központba a cuccot és közük nem lesz ehhez az egészhez. Hajkurásszanak másokat. Kilépnek, ha amaz is megtehette, akkor ő pláne.

- Come out with your hands up!⁶

Mivan. Már célban a kijárat – ezek körbevettek, ó az istenit:

- Imi! – visszarántja a karjánál fogva, szinte könyörög. – A pisztoly.

Torkában verdes a pulzusa, Imi céltudatosan rúgja ki maguk előtt az ajtót, ám a cél és a tudat is szertefoszlik; kicsapódik az ajtó és beléhasad a pillanat.

- Put your weapons down. You are surrounded.⁷

Görcsösen zsibbad, pisztolyt szegez maga elé, minek.

Feketébe öltözött mellényes rendőrosztag kerítése állta körbe a területet, sisak, barikádhoz rendőrautók, (feltehetőleg) kibiztosított fegyverek – hisz mi kellhet még.

Szeme cikázik és kalkulál, keresi a lehetőséget az esélytelen helyzetükben. Ezek nem rendőrök, de nem is emberek. Imre háta súrolja a lapockáját, szüntelen fedezik egymást, bár célja nincs; minden ólmosan megvillanó védelmi sisak vak pillantása őket kémleli.

- Tedd… le… - rá se néz, úgy sziszeg.

- De azt mondtad…?

- Nem érdekel, mit mondtam. Tedd le a fegyvert – és ő is leengedi a kezét. Ezek mindjárt meglékelnek. - Nincs sok időnk – megizzad a koncentrációban.

Nem lát nem kibiztosított fegyvert.

– Tárgyalni nem fogunk tudni. Nálad van?

Nyel. Ha pislog, szédül; egy gondolat kezd a fejébe szállni.

- … Igen.

- Remek. Amikor el fogják szedni – mert elfogják - utat lövök a kocsik felé.

Tőle balra saccolva húsz lépésre álltak, arról a legközelebb. Ott még el is tudnak futni. Ott még meg is tudják úszni.

- Te teszed le előbb. Amikor én lehajolok, azzal jelzek.

Sok idejük nincs, a másodpercek azonban így is elnyújtott léptekben menekültek előlük.

A kérésnek eleget téve dönt és görnyed az Imre, a földre ereszkedik, Gergő szemei szuggerálják a keskeny markolatot Imi kezében, még mindig Imi kezében. Még mindig a kezében. Miért van még a kezében, amikor rég a földön kéne heverjen. A mozdulatsor irányt vált és a keze a fegyvertok felé halad - mit csinálsz – belehelyezi, tépi a cipzárt s másik keze már a zsebébe süllyed. Tenyerében fémesen csillan. Tekintetük találkozik.

Imre szemei kéke háborodott.

- Imi? Mit csinálsz?

Esztelen elszántság domborodik Imre hangjában.

mit

csinálsz

imre

- Kimentem magunkat.

Hideg lángcsóva táncol az öngyújtó fején.

- Hát nem érted most se? Tudom, ami nekik kell.

Győzedelmi fáklyaként emeli feje fölé a sistergő lapokat. Ezzel a játék is eldőlt. Imre lecsapta az utolsó bástyát.

- Mi a faszt csinálsz?

- Sérthetetlenség, érted? Ha ez megsemmisül, szükségük lesz ránk. Nálam van. Itt.

Mutató- és középsőujja pisztolycsövével megkocogtatja a halántékát.

Körbenéznek,

döbbent zavar zörög a tömött sorok között.

Ilyen esetre úgy fest nem szólt parancs. Gergő utána akar kapni, egésszé gyúrni a szállingózó hamvakat, visszafogni, elkerülni, leállítani. Megállítani.

- Everything is up to me now! I’ve clearly memorized the documents. Take us to the lead, and we can discuss the details in privacy, shall we?⁸

Nem felelnek.

- Megmondtam, hogy meg tudom csinálni.

Tébolyult görbe a vigyor Ime arcán és nevet és nevet és hörögve röhög.

És ekkor jött a bang.

Meginog, tántorodottan meghátrál. Élénkvörösben szivárog a lábszára. A lövés hibás volt és ösztön vezérelte, semmint céltudat, így érhette a találat őt, s nem Greget.

Elfelejt kiáltani mikor újabb lövés éri.

Gergő üvölt és Gergő fókusz nélkül a tömegbe lő. A sorfal omlásnak indul, a töltények oda-vissza cikáznak.

Vért köhög.

Stroboszkópos villanásokban lát.

Még szilánkos kacaj csörömpöl a hallójáratában, a levegő ropog, füstös marokkal fojtogatja Gergő gondolatait. Agyáig már alig jut el a sebekben lüktető fájdalom.

Nem lát, a szeme csak veszteglő lázban képzeleg, darabos mozdulatokkal keresi-kutatja a másik sejlő testét; mozdulatlan.

Hullamerev.

Az összemosott morajokba egy új hang csikordul be, fékcsíkot rajzol.

A furgonok fényszórói szemcsés lepellel takarják le a vérbe fagyott alakjaikat.

Gergő hangja kiabál.

- SHUT IT DOWN, FOR GOD’S SAKE!⁹ TÜZET SZÜNTESS, BASSZÁTOK MEG!

×××

Dühös zihálás

aztán kienged.

- Ízléstelen.

- Nem gondoltam volna, hogy homofób vagy. Vagy várj, de. Csak aztán megismertelek.

Márkás cipőorr böki arrébb Gergő élettelen és kopaszfoltos homlokát. Két hang társalog, mintha csak magában beszélne.

- Hülye, nem úgy értettem. Az érzelmek, érzelmek. Ott rontotta el.

- Ó, megszólalt a szakértő. Mellesleg, ha így kiismered magad ezeken, akkor minek őket bérelted.

- Nagyon humoros hangulatodban találtalak úgy érzem, nem is tudom cseszd meg. Talán mert valaki volt olyan kis utolsó alja genny, és visszalépett a szakmából, ami hadd jegyezzem meg öregem egy életre szól, de hát nem. Valaki belefáradt. Karriert akart – gunyorosan a képébe röhög, meg sem próbálja visszatartani. Nem teszi boldoggá. – Amúgy örömmel hallottam a filmes jeleneteid törlését.

Klónnak köszöni szépen, ennyi sértés egy kalapban bőven elég volt. Feszkót levezetendő cibálja a dzsekije cipzárját.

- Dögölj meg te is, viszont kívánom. Ha sértegetni hívtál ide azt az irodádban is elintézhettük volna.

Gazdag a világ minden szánalmával sóhajt, tenyere helyett a szavaival törli képen.

- Igazad van, végül is egyszer sem próbáltalak elérni és behívni, rábeszélni téged még egy utolsó munkára az ügynökségnél, bocsásd meg kegyetlen, helytálló, őszinte szavaimat.

A bőrkabátos doppelgänger megmasszírozza az orrnyergét; ez így nem vezet semmire.

- Hallod légy már olyan jó, és magyarázd már el mire kellett volna ellopnom az iratokat.

- Drága lombik-fivérem – már ahogy kimondja, megbánja a szófordulatot, korrektál -, Klón. Emlékszel a díszhalra az irodámban?

- Dereng valami kopoltyús színes masni, ja.

- És meg tudnád-e mondani, az évek alatt hány hal fordult meg ott és cserélt helyett az előtte felfordulttal?

Klón sose rajongott az ilyen és ehhez hasonló kérdésekért, de nem is baj, mert nem vártak tőle feleletet. Gazdag klón fontoskodva nyakkendőt igazít, mielőtt magyarázattal szolgálna.

- A helyes válasz pont ez, hogy halványlila büdös gőzöd sincsen róla, mert nem fontos, csak a hal állandósága. Ez nem egy kis kedvenc, ez egy dekor, nem bír jelentőséggel. És erre lett volna szükségem nekem is.

Szünet, ide kéne egy mély levegővétel vagy akár egy szál cigit is elbírna a szervezete, de ennyire ne gyalázzunk hullát.

- Vágtázó tudósaimmal olyan ügynököket akartunk klónozni, akik befolyásolhatóak, idomíthatók; akiknek nincsenek személyiség jegyei, nem úgy, mint a korábbiaknak.

Könnyelmű kanyarulatot véve sétálni kezdtek Gazdag hanyagul leparkolt kocsija felé. Feszélyezőn hatott Klónnak az ilyen beszéd.

- Maham, kösz.

- Ugyan. Az egészséges önkritika mindenkinek elkél - villantja meg cápavigyorát. - Es ez koránt sem jelenti azt, hogy a többiek ne töltenék be megfelelően jelenlegi szerepüket az ügynökségnél. Ó, nem. De nem egyedi a felvetett problémám.

Rövid kis útjuk végére érve, az öltönyös a motorháznak támaszkodik; ráérőn nézik ketten a hátrahagyott jelenetet.  A mentősök sziréna kíséret nélkül futottak be. Céltalan lett volna a sietség, a halál, és az oka is nyilvánvaló volt. A mentő persze nem helyi, kész katasztrófa is lenne. Belső embereket rendeltek ki. Klón mélán, oldalt biccentett fejjel figyeli ahogyan öntudatosan suvickolják a betonra szivárgott vértócsát. Az övé is, valahol átvitten, értelemben és genetikailag is. Nem tudta megszámolni mekkora tárat eresztettek beléjük. Öt, talán hat golyó fejenként? Fejetlen mészárlás, mindenesetre. Vajon ha hamarabb fut be…

-Tősgyökeres tagja vagy a szervezetnek így gondolom, mondanom se kell, hogy nem hangzatos neve miatt lettünk Hollywood Crimes Agency - kanyarintja fel Gazdag a félbehagyott gondolatmenetet, Klónt az orra alá dugott fémdobozka szakítja ki elmélkedéséből. Itt már van gerince rágyújtani egy cigarettára. Bólintással köszöni meg a felajánlott szálat.

- Hogy ne tudnám. Hanem mert Hollywood tele van

klónokkal. - rezeg egyöntetűen a felelet. Szentimentális összepillantás következik ami egy másodpercig se áll fenn, Klón kitér belőle ahogyan tüzet kínál.

-Zooey Dechanel effektus, Matt Damon pótlékok, Michael Cera egyedfejlődés és napestig sorolhatnám. Tehát, a technikája messze nem ismeretlen a rémálom gyár világában (gyár, ez is, nevetséges, hogy senkinek nem esik le mennyire gépszalagon legyártott manufakturalizált üzem termeli a színész utánzatokat); a tökélyre fejlesztett változatát mégis csak egy ember alkalmazta ez idáig. Kalapos cimboránk, s egyéb rémek ősatyja - a szája mosolyog, Gazdag tekintete azonban ölni kész. Nem előre tervezett drámai szünetet tart, amíg kifújja a füstöt.

- A jó…

- A jó öreg Burton.

Hümmög, Klón nem épp így tervezte befejezni a saját mondatát, de ez is megteszi. Egy kevés hamut pöcköl a lábuk elé. Gazdag klón egy karcosat felsóhajt.

- Miután a vén róka létrehozott minket, két dolgot baszott el: képes volt engem futni hagyni, téged meg lepányvázva megtartott alászolgájának (- A balfasz.) és sikerült neki felügyelet nélkül feledni a többiek inkubátorait, így ők váratlan ütemezésben tértek magukhoz és jöttek napvilágra. Ez persze az ő kára, nem a miénk. Legalább is nézőpont kérdése. Egyetlen egy dologhoz azonban volt esze annak az utolsó rohadéknak, még pedig hogy másolat nélkül őrizte a procedúrát jegyző iratokat.

Klónnak ennek hallatán sikerült úgy felkapni a fejét, hogy nyaka beleroppant, de ezt éppen leszarta.

- Tehát akkor ami ott elégett, az...?

- Nem – hörgi frusztráltan, s olybá tűnik a szemöldökét kezdi lassan lemasszírozni a helyéről – és innentől fogva válik igazán dühítővé a dolog. A létrehozási folyamat jegyzetei nálunk vannak, most már. Kutyabajuk.

Nem nevet a saját szóviccén.

-  Nézd – csapja össze hirtelen a tenyereit. Klón ebből sejti, a beszélgetés végre konklúzióhoz ért. -  Több mappája volt, te is tudod, én is tudom, láttuk. Te meg én már láttuk. A genezis mappáját még pár éve lenyúlták tőlünk, ekkor szerveződött össze derült égből a susogó kabátos Black Hound.  Ne nézz így, tudod azok akiknek a sötét, borzas puliképű alak a vezetőjük és állításuk szerint zenében utaznak, de könyörgöm, ki az aki Hollywoodban színtisztán utazik bármiben is? Ne nevettess.

Klón nem bírt ilyen szándékokkal.

- Mindegy is, mellékvágány. Nyilvánvaló okokból eredően nem sikerült nekik teljesen elsajátítani a klónozást, csak a fogalom köznapi formájában, miszerint az addigi két bárgyú beosztottjukból lett több száz ugyanolyan, ész és jellem nélkül. Én magam ezt kezdetben röhejesnek tartottam, ám aztán átfutottam a H.C.A. ügynöklistáját és eltöprengtem. Mert hát ki ne vágyna pótolható bérencekre? Akik nem robotok, tehát nem igényelnek karbantartást, akiknek finomhangolt és minimalista a jellemtáruk így nem igényelnek magánéletet és pénzügyi ellátást. Akikkel szabadon dolgozhatsz, és úgy szortírozhatod őket szekcióról szekcióra létrehozáskor, ahogyan a telefonban állnak az előre generált SMS válaszok. Klónok tárgyalásra, klónok csempészésre, klónok betörésre, privát ügyintézésre.

Figyelmes hallgatása közben Klón eltökélten kutatott az emlékezetében olyan alkalom után, amikor ennyire elkeseredetten lelkesnek látta a másikat de nem lelt rá példát.

- Akkor gondolom ez lett volna a díszhal-effektus.

- Pontosan! – vágja rá Gazdag és csettint, rámutatva az ügy jelentőségére. – Leváltható és veszteséggel nem járó beosztottak. Tökéletes kiegészítést jelentettek volna az annak idején Szirmai által összecsődített piti kis bűnszövetkezet jelenlegi munkás állományához, ami most is csak amiatt van azon a szinten, ahol, mert átvettem az irányítását.

- Elég lesz már, ennyi öntömjénezéstől megfulladok.

Hoppá. Ez volt az a kijelentés, ami a legőszintébb kínmosolyt csalta Gazdag arcára. Megfulladni, na:

- Látod, ez az ami nem tudjuk megtörténne-e, vagy sem.

Ez összezavaróan hangzott. Klónnak hosszúra nyúlt pillanatokba kerül mire összeáll, mit is ért ez alatt. Nem kell megkérdeznie.

- Az Omega névvel csúfolt mappáról nem olyan régen szereztünk tudomást. – Észreveszi, Gazdag hangszíne egyszerre fásultabb árnyalatba váltott. Szavai fáradtan sorakoztak egymás után. – Igazából több szintű küldetés is volt ráállítva, végül nem egy ügynök és nem is egy klón, hanem az Imre lelte meg. Na persze, csak azt, hol tartják, tehát képletesen.

- Imre?

- Az informatikai részlegről, igen. Gergő hozta be, ki más. Erről később. A rizikót az jelentette, hogy nem csak mi fedeztük ezt fel, hanem a Black Hound is szagot fogott, és versenyhelyzet alakult ki. Mit is beszélek; az állandó jelleggel fenn állt, éppen csak ezzel ért a csúcsra. Nekik informatív előnyt jelentett volna, mi azonban végre kialakíthattuk volna az eddig nem létező önvédelmi stratégiánkat.

Ellöki magát az autótól és járkálni kezd, monológja közben sem felejti ki örökérvényű gesztikulációját:

-  Ugye már említettem, Burton őrült zsenialitásnak vélte a másolat nélküli adattárolást. Az előkerült akta segítségével ki tudtuk volna aknázni az eddigi kétségeket a rendszerünkben; végre fény derült volna arra, mi a gyengepontunk, hogy mitől üt be a big finish; érted te.

A megsemmisítést semelyiküknek nem volt kedve kimondani.

- Próbáltalak elérni, de zsákutcákba futottam minden egyes esetben. Arra jutottam, biztosan szarsz bele az egészbe magasról, ezért fogtam és Gergőt küldtem rá az ügyre, ami eredetileg partner munkát jelentett volna. Bétát és klónt együtt nem küldhettem, mert az már önmagában bukás. Olyan csapatot akartam, amiben valamelyest de megbízok. (- Ez hízelgő.) Így sikeredett őket ketten összeállítanom, miután Imre jött, és készakarva kérte a kinevezést a posztra. – Megtorpan, és szánóan fejet ráz. Suttogásba halkul: – Az a két hülye.

Gyötrőnek hatott a felismerés, hogy Klón a burjánzó gyászt nem tudta átérezni. Ó, a veszteséget az utolsó porcikájáig tisztán érzékeli, de inkább a kétségbeesettség, mintsem a fájdalom ezen fajtája tölti meg a gondolatait. Gazdag ebből mit sem észlel. Még utoljára hozzáteszi:

- Minden, amit valaha tudhattunk volna a működésünkről és a limitjeinkről, most itt terjeng, széthamvadt porként körülöttünk.

Szórakozottan táncoltatja ujjait a levegőben. Mint egy rossz poén, amiből kihagyták a csattanót.

- Szokatlanul csendes vagy most, azt vettem észre.

Klón csak vállat von, izmai ólomsúlya ezt megnehezíti.

- Talán mert szokatlan helyzet elé kerültem.

- Az igaz – biccent, és még utoljára visszapillant a tetthelyszínre. Gazdag minden szavával azon van, hogyan tudná kívülállóként kezelni a fejleményeket.

- Munkatárssal kikezdeni mindig átkos. Hosszútávra. Az is volt és az is lesz. Sose támogattam.

Hígan csordogáló hazugság ez, így válasznak erre Klón egy sokatmondó pillantást küld, mint aki egy történetet várna a kijelentés mögött. Gazdag azt hiszi egy olyat, amit nem ismer. Nem tudja, hogy ellenkezőleg; Klón egy már agyonunt ügyletre gondol.

- Nincsenek titkaim előtted. – Töprengve toporog, nyomatékot keres. – Értelmetlen lenne. A legnagyobb titkomat meg most küldtem a másvilágra.

Szentimentális némaság üli meg a beszélgetést. A szótlanságot bamba révülés kíséri. Gondolkodnak, tehát vannak – de meddig. A halál, mint olyan, most kezdett el valós fenyegetéssé formálódni.

És nem tudni miképp következhet be.

Nem beszéltek össze, de sikerül szinte egyszerre eltaposniuk a feleslegessé vált csikkeket. Jobb napjain talán felszedné, de Klónnak olyan ritkán van, és ez a mai még indulni se tudna a címért a futamban.

Rögtön ezután  zár kattanás üti meg a fülét s mire odanéz, az öltönyös már félig a kocsijában is ül. Nemzetközi jele ez annak, hogy a társalgást lezártnak tekinti.

- Vissza kell mennem a központba – szabadkozik. – Nem akarom megtippelni se, ez most mennyi papírmunkát fog szülni.

Hátrébb lép, egy gázolás most nem jönne jól. Igaz, az autó még be sem indult.

Ilyenkor szokás búcsút venni, azonban Gonosz Klón ráeszmél, ő nem szokott búcsút venni.

- Szerinted ezek után mi lesz a regenerálódásunkkal?

- Gőzöm sincs, majd megégetem magam és értesítelek, ha úgy maradtam és még nagyobb hólyag lettem.

Szarrágó vigyorával felnéz rá a lehúzott ablakon keresztül. Egy ütem erejéig még találkozik a két egyforma tekintet, de Klón szinte azonnal kerülni kezdi. Talán kezet foghatnának, de az elcsépelt és amúgy is, Klón a mancsait a zsebébe süllyeszti.

Ám legyen.

- Komolyan nem értem, hová tűntél el.

- Dolgom volt.

Gazdag elsőnek úgy tűnik, viaskodik egy éles visszaszólás kieresztésével, de nem. Engedi.

Legyint.

Ráhagyja.

Lehelet gyenge duruzsolással éled fel alatta az autómotor, a visszapillantó tükrében viszontlátást int. Klón nem teszi.

Rückverzbe vált, végül kikanyarodik. Mégis, nem hagyja nyugodni utolsó ötlete.

- A francba is.

Gazdag a műszerfal után nyúl. Kivár, feljajdul. A kis szivargyújtót az ülések közé ejti. A bőre megpirult, de még kivár.

Nem történik semmi.

- Áh!

A zsebéből előkerült kis kés élesebb, mint az emlékeiben élt, szűri le az egyértelműt. Gyöngyözve hagyja el frissen serkent vére a tenyerét. Meg kellett tudnia. Látni kellett a saját szemével, mielőtt útnak ered.

- Muszáj tovább keresnem.

Az utcasarkon áll egy régi vágású közlekedési lámpa - értendő ezalatt, hogy a várakozást lerövidítő gomb a póznán már kopottas. A felirat olvashatatlan lenne, ha Klón nem tudná, mit jelképez.

Látni akarta a végkifejletet, ám ahogyan az sejthető volt, ez egy újabb példázat rá, hogy egy dimenzióban csalatkoznia kellett. De hát hol volna ő hű önmagához, ha megoldás nélkül nyugodni merne?

Kivár. Ugrásra készülő rugózásba kezd.

Árnyéka himbálózik a zöld fényben.

- Ellen? – a kérdés nem visszhangzik a házfalakról, ebből rögtön tudja, a portál máris működésbe lépett. Begyógyult kezével a PRESS TO TIME TRAVEL¹⁰ gombra tenyerel. - Tovább!

Vége?

Az angol dumák:
¹: Jöjjenek ki feltartott kézzel. Fegyvert letenni. Körbe vannak véve.
²: Dobja el a fegyverét, uram!
³: Szar helyzet, megesik az ilyen
⁴: Kösz haver. Remélem még talizunk, legyen szép napod! Jaj és csak óvatosan azzal a kávéval a pult sarkán.
⁵: Túl kedves voltál, ember.
⁶: Jöjjenek ki feltartott kézzel!
⁷: Fegyvert letenni. Körbe vannak véve.
⁸: Minden tőlem függ mostantól! A dokumentumok tartalmát pontosan memorizáltam. Vigyetek minket a vezetőtökhöz, és megtárgyalhatjuk a részleteket bizalmasan, megfelel?
⁹: Fejezzék be, az Isten szerelmére!
¹⁰: Időutazáshoz csak nyomd meg