-->

2016. szeptember 25.

A molylepke nem riad meg




Mr Robot, 2. évad finálé, Tyrelliot one-shot, kísérleti - címkében hurt/comfort de a comfort az valahol elveszett. 
A finálé után a temérdek kérdés mellett és Tyrell ominózus vallomását félretéve is az foglalkoztatott engem igazán, mi történt Mr Robot és Tyrell között a hack után, a három napban, amitől bensőségesebb lett közöttük a viszony Elliottal (ha más nem csak Tyrell fagyoskék szemében). Aztán persze, ahogy lenni szokott, a történet önálló utat vett a kiindulás után, és inkább A vörös talicska haikura és a finálé legendás - idővel az lesz, bízzatok bennem - betétdalára reflektál.

Megpróbáltam Tyrell belsőhangja lenni.





- Tyrell… [ Ezt tartsd meg. Amikor kell, használd. ]

- Nem értem.

[ Nem értened kell, hanem meghúznod, ha visszahúznak. A tervet véghez kell vinni. Az ellenállás nem akaszthatja meg a dolgok menetét. ]

Zsírosan ragyog a markolat. Vajszaga van az ujjaidnak, máskor zavarna. Most csak zavart vagy.

[ Ne nézd bambán, tedd csak el. ]

- De mire kell. Azt hittem – már megint változott a fény az óriási szembogarakban, látod ezt jól. Nem említed meg. – Azt hittem lesz elég védelmünk. A Dark Army nem gátolhat meg minket, hiszen, nekik érdekük a terv – nevet a hangod, kínosan cseng. Ne légy értetlen, lejáratod magad. – Nem tudna más beleférkőzni a folyamatba.

Legyél komor, a komor az jó, hitelt ad a hitednek a szavaidban. Ő határozott - hol van a te határod?

[ Megeshet, hogy visszalépek a tervünktől. Ez az. Ezt ne engedd. ]

Torkodra szorul az ellenszegülés minden betűje. Felköhögnéd, inkább rémültedben visszanyeled, ádámcsutka liftezik. Fel-le.
Olyan sok múlik ezen. Törhetetlen gránit üvegszemek. Szuggesztív erővel vonz be téged, mint léha molylepkét a lámpaizzó.

Bólintásra telik egyedül, a pisztoly már úgy is a combodon simul. És a kezed? Most cselekvésre vár, amúgy csak lóg esetlen. Gyilkosan közel áll, így még végigmérni sem lehet. Fojtogat, pedig hozzád se ér. Elliot aurája most perzseli a porszemeket amik leperegtek a lepkeszárnyról.

Meleg. Meleg, túl meleg, feltűrhetnéd az ingedet. Tűrd fel az övét, őt is vele, mögötte ott van a céldobó asztal, apró és kecses, pont elférne.
Meredten állsz helyette, csupán az arcod rándul keseredetten, ahogyan elsétál melletted.

Lekapcsol mindent és semmit se látsz, valami éjjeli fény szökik be csak kintről, a sziluettje az ajtóban vár. És ahogy eddig

követed tovább.



- - -


- Miről beszélsz?

Miről beszélsz? Arcizmaidon az suhan át, erre gondolt, de az egésznek súlyát alig érzed.

- Nem emlékszel semmire, igaz?

Megmondta az árkádban, a Második Fázis tervezésekor, megmondta a furgonban is. A dolgok, kiesnek néha, hallod máris a tompa rekedthangját a füledben, hónapokról ezelőtt. A furgonban ültetek.

[ Van ami megmarad és van ami elmarad egy kis ütemre. Nézd el nekem barátom, ha néha nem értelek. ]

Rábólintottál, miért is ne tetted volna. De feszengtél is, a nem tudás zavart, nyíltan aggódtál is, kár volna tagadd.

-  Tudok valamivel segíteni? …Ami emlékeztethet.

Bár felejtés alatt akkor nem igazán értetted, ő mit érthetett.

Pár centi, tizenöt se lehet, olyan messze van így is, már húzódtál volna közelebb, de Elliot válasza megelőzött. Várhatóan.

[ A tudatalattim képes memorizálni, amit egyszer már kitapasztalt.  Arcvonások, gesztusok. Ami egyszer felzaklatott később is fel fog. Amitől nem félek, nem fog tudni megriasztani. ]

Akkor éjszaka kimerült volt, és túl távolinak érezted még mindig, míg nem megmozdult. Puhán simult az arca az öltönyödhöz. Úgy hevert ott, mintha arra tervezték volna.

Olyan boldog voltál, te hülye, magadra se vetted, hogy az imént esetleg lealacsonyíthatott.

[A jó érintés megnyugtat. Bármikor. ]

Szemét se láttad, előtted a kunkori tincsek hullámoztak a feje búbján, fel-le, a mellkasod megfeszülve ringott az örömtől, az élvezettől. Körkörös cirógattad a vállát a hüvelykujjaddal, és Elliot elégedetten ellazult.  Gondoltad is, ha elalszik, megbaszhatja mindenki. Zsibbadjon le a vállad, sorvadjon el, ha csak ennyi kell a melletted tartásához.

De reggelre várt a Második Fázis előkészítése.

Elliot foszlányos hangon még azért jó éjt kívánt.

[ Bonsoir. ]


- - -


Olyan sok múlik a vörös tócsán, megcsillan benne a villódzó szegényes lámpafény, körötte fehér arcok.

- Te tetted ezt magaddal, Elliot.

Nem én akartam. A határod megtörted. Elliot hörög. Nem beszél.

[ De szükséges volt. Gondold át kölyök, én akartam. Így te is. Jobb, ha alvóra helyezzük kicsit a rendszert. ]

Elájult?

Lélegzik még?

Igen.


De meddig?

- E-Elliot?

Ő kért erre. Elbasztad.

- Istenem, Istenem… Elliot. Istenem, úgy…

Szenvedsz és nyögsz és könnyeiddel nyeled el a sajnálomot. Olyan sok a vér, vádlón mászik feléd csíkokban, fenyegetnek: ha meghal, te pusztulsz bele.

Üvöltened kéne. Akkor elmúlna a gombóc a torkodban. De hát az nem megy.

Hiszen reszketsz, nézd meg.

A te arcodból kiszaladt a vér, neki a hasából lomhán szivárog.

Két perc se kellett mire előkaparod a telefonodat, több mint két órának érzed.  Kicsöng, torzult hang vigasztal gépiesen, küldenek segítséget.

Nem mehetsz el mellőle.

Hordágyra teszik. Nem mehetsz el mellőle. Van egy privát kórháza a Dark Armynak, tele belső emberekkel. Ott ellátják a sebet, a folyosóra zárnak, pedig nem mehetsz el mellőle.

Nevetséges vagy amikor sírsz.

Az egyik emberük eléd áll és információkkal lát el, kit kell felhívni és kit kell elérni a terv biztonsága érdekében, a tudatodig elsőnek mégis az jut el, hogy túl van az életveszélyen.

Benn gubbasztasz a kórteremben, közel Elliothoz, közel a gépekhez. Monoton pislogása a pulzusmérőnek az egyetlen erő, ami még egységben tartja a világot körülötted.

Angela Moss száma kapcsolva van, el kellene mondanod, hogy él. Hogy még él, de hogy te élsz? Arra nem emlékezett.  A sírást most már igazán abbahagyhatnád.

Angela jóval összeszedettebb, ez sértően kéne, hogy érjen, de most jut eszedbe, hogy van lelkiismereted.

- Meglőttem.

Emiatt van most ez a telefonhívás, igen. Van még ott más is.
Elcsuklik a hangod és hirtelen kimondani se vagy képes.  Szereted őt.

- Szeretem őt.

Ahogyan Angela is,  és ha ideér ki kell menned, őt kell látnia elsőnek.  Az ő arca bizonyára majd megnyugtatja.

Azért még amíg alszik, utoljára felé rebbented a kezed

a bőre tűzként perzsel ahogy megérinted az övét, és rászorítasz. Ha létezel, erre emlékeznie kell.


Nem?

3 megjegyzés:

  1. Most.azért.sírok.még.és.még. - aztán lefekszek egy kicsit meghalni -
    Köszönöm ezt a csodát neked! :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj jaj jaj,én köszönöm hogy írtál ♥ főleg hogy ilyen hamar, megnyugtat, hogy vagyunk még blogger körökben akik ezen a sorozaton vesztegelnek

      Törlés